1.

A méz

A medve fedezte föl a mézet. Amilyen torkos és erőszakos, hátsó lábain imbolyogva kitartóan jött-ment, és még a tüskés bokrokkal sem törődött. Illatos célja érdekelte csak: a méz.

A méhek fölriadtak, fullánkjaikkal, rátámadtak, de mit sem ártottak a vastag medvebőrnek. A medve az egész lépet tönkretette hatalmas nyelvével. Az ötezer évvel ezelőtti ember egy szikla mögül figyelte kíváncsian...

Az igazi mézgyár a kaptár. Sőt, hogy pontosabbak legyünk: a méhek teste. A dolgozók virágport, nektárt keresnek, és hátsó lábaikon lévő zsákocskájukban a méhkasba szállítják, mézzé alakítják, és tökéletesen hatszögletű viaszsejtjeikben raktározzák.

Egyetlen anyaméh rakja le az összes petét, amelyből a sok dolgozó és a királynő kikel. A mézet mindig az istenek és a királyok eledelének tartották, a méhecskéket pedig az édes báj jelképének.

Minden nép minden korban egészséges ételnek tartotta a mézet. Az ember rájött, hogy íze aszerint változik, a hímport  milyen virágból gyűjtötték a méhek. Mert van gesztenyeméz, akácméz, levendula- és rozmaringméz.

A rómaiak és a görögök gyakran sütötték a húsokat mézzel. Az ókorban az orvosok méz és gyógyfüvek elegyével is gyógyítottak. Az egyiptomiak sokszor dicsőítették a méz tisztaságát, édességét. A halhatatlanság szimbólumának tartották, ezért illatosítókkal kevert mézet használtak a fáraók tetemének bebalzsamozására.

1. Hol szállítják a nektárt a méhek?   

2.  A régebbi korokban hogyan vélekedtek a mézről?     

3.  Mitől függ, hogy milyen ízű a méz?

Az elkészült munkákat kérem lefényképezve elküldeni.

Határidő: április 27.