1.
A méz
A medve fedezte föl a mézet. Amilyen torkos és erőszakos, hátsó lábain
imbolyogva kitartóan jött-ment, és még a tüskés bokrokkal sem törődött. Illatos
célja érdekelte csak: a méz.
A méhek fölriadtak, fullánkjaikkal, rátámadtak, de mit sem ártottak a
vastag medvebőrnek. A medve az egész lépet tönkretette hatalmas nyelvével. Az
ötezer évvel ezelőtti ember egy szikla mögül figyelte kíváncsian...
Az igazi mézgyár a kaptár. Sőt, hogy pontosabbak legyünk: a méhek teste. A
dolgozók virágport, nektárt keresnek, és hátsó lábaikon lévő zsákocskájukban a
méhkasba szállítják, mézzé alakítják, és tökéletesen hatszögletű
viaszsejtjeikben raktározzák.
Egyetlen anyaméh rakja le az összes petét, amelyből a sok dolgozó és a
királynő kikel. A mézet mindig az istenek és a királyok eledelének tartották, a
méhecskéket pedig az édes báj jelképének.
Minden nép minden korban egészséges ételnek tartotta a mézet. Az ember
rájött, hogy íze aszerint változik, a hímport
milyen virágból gyűjtötték a méhek. Mert van gesztenyeméz, akácméz,
levendula- és rozmaringméz.
A rómaiak és a görögök gyakran sütötték a húsokat mézzel. Az ókorban az
orvosok méz és gyógyfüvek elegyével is gyógyítottak. Az egyiptomiak sokszor
dicsőítették a méz tisztaságát, édességét. A halhatatlanság szimbólumának
tartották, ezért illatosítókkal kevert mézet használtak a fáraók tetemének
bebalzsamozására.
1. Hol szállítják a nektárt a méhek?
2. A régebbi korokban hogyan vélekedtek a mézről?
3. Mitől függ, hogy milyen ízű a méz?
Az elkészült munkákat kérem lefényképezve elküldeni.
Határidő: április 27.
