2020. április 21., kedd

Angol 3-4. osztályosok

Kedves Gyerekek!

Biztosan tudjátok, hogy április 22. a Föld napja az egész világon.

Erről a napról minden évben angolból is említést teszünk, hiszen biztosan emlékeztek, hogy beszélgettünk róla: az angol egy világnyelv, amit az egész bolygón rengeteg ember megtanul, pont azért, hogy tudjanak beszélgetni egymással.

Ezek a gondolatok a jelenlegi helyzetben kimondottan fontosak, hiszen most a világon sokan vannak bajban a járvány miatt, fontos, hogy érezzük: teljesen mindegy, hogy ki milyen országban született, az embereknek össze kell fogniuk, hogy mindenkinek jó legyen.

Azért választottam nektek kimondottan ezt a Föld napi színezőt vagy egyénileg is elkészíthető rajzot angolból, mert az ablakba kitett szíveknek most más jelentésük is van. Az otthon lévő emberek így köszönik meg az orvosoknak, rendőröknek, buszvezetőknek és mindenkinek, akik a többiekért dolgoznak a munkájukat.

A mai feladatod annyi lesz angolból, hogy készíts te is egy ilyen rajzot egy lapra és, ha úgy érzed, hogy szeretnéd, hogy más is lássa, akkor tedd ki nyugodtan április 22-én az ablakodba.

Az idei Föld napja, az együttérzés és az összefogás napja is egyben.😊


Earth Day : így van angolul, hogy Föld napja, te is írd rá a lapodra!

Elkészítés:
Középre rajzolj te is szíveket, köré pedig kört, ami a bolygót jelképezi!
A külső ívre nyugodtan rajzolj olyan dolgokat, amik neked tetszenek. Házikókat, állatokat, bármilyen virágot, hegyeket, akár gyerekeket is.

Nagyon örülnék, hogy ha az elkészült munkákról küldenétek vissza fotót, hogy megcsodálhassam, de nem kötelező.

Ez a bolygó az egyetlen otthonunk, fontos, hogy nagyon szeressük!💓

Angol

Kedves 4. osztályosok!

Remélem jól telt a tavaszi szünetetek!😊

WELCOME BACK!

Egy kis ismétléssel rázódunk vissza a tanulásba...
Nézd meg ezt a képet és keress rajta olyan testrész neveket, amiket eddig még nem tanultunk.
Legalább négyet biztosan fogsz találni.  

MY BODY
 Találós kérdésem a következők:

1. Szerinted melyik szó jelenti azt, hogy "has"?
2. Szerinted melyik szót ejtem majd úgy, hogy <csin>?
3. Szerinted a szemöldök megnevezése szerepel az ábrán angolul? 
4. Szerinted melyik szó fejezheti ki azt, hogy "mellkas"?

Megfejtéseidet a füzetbe írd, de szorgalmi feladatnak el lehet készíteni ezt az ábrát a füzetbe úgy, hogy minden angol szó mellett szerepeljen a magyar jelentése. Internetes vagy nyomtatott szótárt használj. Természetesen a jutalom sem marad el!😉

BYE! 

2020. április 20., hétfő

Ének-Zene 4. osztály

Kedves negyedikesek!

Egy szerelemről szóló dalt hoztam Nektek! Olvassátok el, hallgassátok és tanuljátok meg hallás után a dalt!(04.20. és 04.24.)






SZORGALMI FELADAT
Fejtsd meg az alábbi titkosírást, amelyből  megtudod, hogy melyik dalt ismered már, és melyiket fogod jövő héten tanulni.

Írd le a füzetbe a megoldást! Határidő: április 24.
Köszönöm a munkátokat!



Ének-Zene 3. osztály

Kedves harmadikosok!(04.20, 04.24.)

Milyen dalokat tanultunk madarakról? Eszedbe jut valamelyik? Énekeld el!



Az új dalunk a páváról fog szólni! Mit tudsz a páváról? Láttál már ilyen madarat? Milyen tulajdonságok jutnak eszedbe róla, ha például azt mondom, hogy valaki páváskodik? 🙂




Hallgasd meg és tanuld meg a dalt! A füzetbe rajzold le,hogy szerinted hogy néz ki egy páva 😊




Egy másik csodálatos élőlényünk:a hattyú. Fogadd szeretettel! Ugye milyen lágyan, finoman érzékelteti a zene a madár mozgását? 



Köszönöm a munkátokat!











Ének-Zene 2. osztály

Kedves másodikosok!(04.20, 04.24.)

Új dalt fogunk tanulni, figyeld meg a házi állatokat a dalban! A dal megtanulása után készíts rajzot az ének-zene füzetedbe róluk! Határidő: április 24.






Köszönöm a munkátokat!








Matematika 2. osztály

Kedves másodikosok!

Ismételjük át párosító játék segítségével a 9-es szorzótáblát!

 


Mondd el a kilences szorzótáblát fejből!
Ha tovább számolsz 9-cel, megtudhatod, hogy 11x9 és 12x9 mennyivel egyenlő!


Tanuljuk meg a 9-cel való osztást!
Bennfoglalás/osztás azt jelenti, hogy hányszor tudom elvenni az adott számból a 9-et!
Nyisd ki a tankönyvet a 140.oldalon és csináld velem!




Végezetül nyisd ki a füzeted, írd fel, hogy "9-es bennfoglaló"!
Írd le bennfoglalótáblát a szokott módon!



Kérlek, tanuld meg!
Az elkészült munkát a blog e-mail címre várom. Határidő: Április 23.





Köszönöm a munkátokat!
Szép napot kívánok! Edina néni






Matematika 1. osztály

Kedves elsősök!

Mai órán új tananyagot tanulunk! Kinek van a kertben cseresznyefája, meggyfája? Szeretitek a gyümölcsét? Fogyasszatok sokat belőle, nemsokára érik 🙂 Tekintsétek meg az alábbi videómat a magyarázattal, rajzzal!





Végezzétek el a tankönyv 109.oldalán a 2.3. feladatot! Ha szükséges használj korongot!
Hogy megtudd a feladatot, kapd el a méhecskét és kattints rá!





Folytassátok a füzetben a munkát két szöveges feladattal!
Ugye ti is szeretitek a palacsintát? Kinek melyik a kedvence? Készíts rajzot a feladatokhoz! Számolj ügyesen a művelet leírás után!




Köszönöm a mai munkátokat! Ügyesek voltatok!
A blog e-mail címére várom a feladatok megoldását. Határidő: április 23. Sziasztok!